szerző:
hvg.hu

Tizenkét millió forinttal többet ittak tavaly Tibi atya kocsmáiban, így egy év alatt majdnem 20 millió forint profitot termelt a cég.

Mérlegen a NER
Az igazság napja május 31-e, amikor a cégek közzétették éves beszámolóikat. Ekkor derült ki az is, mennyit fialt a kormányközeli vállalkozóknak 2017-ben Orbán Viktor, Lázár János vagy Rogán Antal barátsága.
Friss cikkek a témában

A most beadott beszámolója szerint 19,4 millió forint adózás előtti profitot termelt 2017-be a Tibi atya kocsmáját üzemeltető cég – szúrta ki az Index. A Humbák Művek Kft. így megduplázta a nyereségét 2016-hoz képest.

De nem csak a profit nőtt, az adósság is: egy évvel korábban még csak 4,4 millió forint volt a cég tartozása, 2017-ben pedig már 8 millió.

A vállalkozás 44,5 millió forint bevételt szerzett, ez 12 millióval több a 2016-osnál. A bevételből közel 20 millió forint anyagi ráfordításokra ment el, a személyi költségekre pedig négymillió.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!