Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Harlemi állapotokra panaszkodott a vasutas szakszervezet, a MÁV most válaszolt. Tavaly átlagosan négynaponta támadtak ellenőrre, egy vonalon volt az összes eset több mint harmada.
Harlem utcáin éjszaka biztonságosabb Rolex-órával közlekedni, mint jegyvizsgálói szolgálatot ellátni a MÁV-Start által üzemeltetett szerelvényeken – így fakadt ki a vasutasok szakszervezetének alelnöke nemrég. A MÁV most reagált a panaszra.
Amint a hvg.hu-nak küldött válaszban megírták, 2017-ben 87 alkalommal támadták meg a jegyvizsgálókat. Jellemzően arcon ütötték, leköpték őket, illetve verbális agressziót kellett elszenvedniük. Előfordult még, hogy késsel fenyegették, megrúgták, megütötték, illetve a szabad mozgásukban akadályozták őket. Az elkövetők több mint háromnegyede menetjegy nélkül, érvénytelen jeggyel vagy átruházott jeggyel akart utazni.
A bántalmazások csaknem 70 százaléka a budapesti agglomeráció valamelyik elővárosi vonalán történt. Ezen belül is a Budapest–Cegléd–Szolnok vonalon fordult elő a legtöbb atrocitás, az esetek 36 százaléka. Kirívóan kevés támadás éri a jegyvizsgálókat Pécs, illetve Szombathely környékén, az ország nyugati, dél-nyugati területein.
Tavaly 75 feljelentés és 1 bírósági ítélet született, a többi eljárás folyamatban van.
„A MÁV számos rendőrségi és polgárőrségi megállapodást kötött, biztonsági személyzetet, vasútőri kíséretet rendelt meg, biztonságtechnikai beruházásokat valósított meg, másfelől kiemelt figyelmet fordít a dolgozók sérelmére elkövetett bűncselekmények miatt indított bűntetőeljárások segítésére” – jelezte a cég.
Évente csaknem 80 ezer vonatot biztonsági személyzet, 8000-8500 vonatot pedig a Készenléti Rendőrség munkatársai kísérnek. Emellett már tesztelik a kalauzok testkameráit, a rendszert kísérleti jelleggel valamikor idén terjeszthetik ki a fővárosi agglomerációban. Szintén a Budapest környéki vonatokra még 60 jegyellenőrt toboroznak, hogy ne dolgozzanak a kalauzok egyedül, augusztus végén pedig konfliktuskezelő tréningekre küldik a jegyellenőröket.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.