Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Az ígéretek szerint jövő szeptemberig 15 kerületben, több mint 30 helyszínen szerelnek fel a régiek helyett korszerű lámpákat. A modernizációval körülbelül 60 millió forintot takaríthat meg évente a főváros.
Aláírták kedden a nyertes ajánlattevőkkel a szerződést, így augusztusban megkezdődhet körülbelül hétezer világítótest LED-es korszerűsítése Budapesten, a Fővárosi Közgyűlés által erre a célra biztosított forrásból. A lámpatestek 590 millió forintos beszerzési költsége alig tíz év alatt megtérül az áramdíj-megtakarításból – közölte a Főpolgármesteri Hivatal.
A körülbelül hétezer, többségében már amortizált világítótest korszerűsítését a BDK Budapesti Dísz- és Közvilágítási Kft. végzi el a főváros 15 kerületében, több mint 30 helyszínen – olvasható a közleményben.
Azt írták: a pályázat eredményeként több mint 1,7 millió kilowattóra energiát, körülbelül 60 millió forintot takaríthat meg évente a főváros. A munka augusztusban kezdődik és várhatóan jövő szeptemberig tart.
Jelezték: a tavaly novemberben megjelent közbeszerzést tizenegy részben hirdették meg, tízben sikeres volt a pályázat, egy részben nem érkezett ajánlat, ezért azt ősszel ismét kiírják módosított, több területre bontott formában.
Ismertették: a pályázaton hat ajánlattevő vett részt, közülük három pályázó anyaga felelt meg a műszaki előírásoknak. A nyertes kiválasztásában a műszaki feltételeknek megfelelés mellett a legkedvezőbb ár, a legkisebb energiafogyasztás és a minél hosszabb jótállási idő biztosítása döntött.
A tíz ajánlati részből hatot a General Electric Lighting Kft. (áprilistól Tungsram Operations Kft.), négyet pedig a Fénysportlux Kft. nyert meg. Utóbbi vállalat egy lettországi gyártó, a Visulo termékeivel már bemutatkozott tavaly Budapesten a Szentendrei úti világítótestek korszerűsítésekor – jegyezték meg.
A pályázóknak olyan feltételeknek kellett megfelelniük, amelyekkel biztosítható a szabványos, magas színvonalú megvilágítás. Feltétel volt, hogy a világítótesteket a nemzetközi szabványnak megfelelő csatlakozóaljzattal lássák el, amely lehetővé tesz bármely típusú távfelügyeletet, valamint okosfunkciók befogadását.
Közölték azt is: több különböző adottságú városrész közvilágítását modernizálják, lesz köztük bevezető főút, nagy forgalmú körút, lakótelepi terület, zöldövezeti és sűrűn lakott városi terület egyaránt.
A világítótestek átlagára nettó 86 ezer forint. A 10-14 éves jótállási időn belül a gyártók ingyen kötelesek bármely világítótestet vagy alkatrészt cserélni – tették hozzá.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
A politikai haszonszerzést szolgáló, észszerűtlen beavatkozások sorába illik a készpénzfizetés alkotmányos joga. A szabályok ráadásul néhol nem is egyértelműek, és komoly versenyhátrányt okozhatnak a magyar piaci szereplőknek.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.