Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A globális olajkitermelés napi egymillió hordós emeléséről határoztak a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) tagállamai Bécsben.
A döntés az év végéig lesz érvényben. Hálid al-Falih szaúdi energetikai miniszter a bejelentéskor hangsúlyozta: a kitermelés jelenlegi szinten tartása ártana az olajkeresletnek és az olajfelhasználóknak. Az OPEC-tagállamok szakminiszterei abban állapodtak meg, hogy a kartellen kívüli szövetségeseikkel együtt - utóbbiak élén Oroszországgal - nagyjából napi egymillió hordóval, a globális kínálat egy százalékának megfelelő mennyiséggel növelik kitermelésüket júliustól kezdve.
Az OPEC 13 tagállama és a kartellen kívüli 11 nagy olajkitermelő ország 2016 decemberében állapodott meg arról, hogy a következő év január 1-jétől együttesen napi 1,8 millió hordóval visszafogják a kitermelést fél éven keresztül a piaci egyensúly megteremtésének és ezáltal a világpiaci árak alátámasztásának érdekében. Az egyezség hatályát tavaly májusban 2018 márciusáig, novemberben pedig 2018 végéig meghosszabbították. Jelenleg azonban a korlátozási célt jóval, 40-50 százalékkal meghaladó mértékben teljesítik, azaz a kiindulási, 2016. októberi szinthez képest napi 2,8 millió hordóval kevesebb olajat termelnek ki.
Ennek oka egyebek között az, hogy a súlyos gazdasági válsággal küzdő Venezuela nem használja ki kitermelési kvótáját. A szaúdi miniszter pénteken azt mondta: "Meg akarjuk előzni, hogy olyan hiány és feszültség alakuljon ki a piacokon, mint amit 2007-2008-ban láttunk". Falih azokra az időkre utalt, amikor az olaj hordónkénti ára közel 150 dollár volt.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.