Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A munkáltatóknak nem tetszik, hogy csak jövő év közepétől csökkenne a szociális hozzájárulási adó. Felrúgnák a minimálbér-megállapodást.
Elfogadhatatlan a munkaadók számára, hogy csak 2019. második felében csökkenjen 2 százalékponttal a szociális hozzájárulási adó – írja az mfor.hu. Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára szerint ha a kormány ragaszkodik ehhez, veszélybe kerül a megállapodás a jövő évi minimálbér-emelésről. Szerinte nyilvánvaló, hogy a reálbérre vonatkozó feltétel már idén teljesül, vagyis januártól akadály nélkül visszavágható lenne az adó.
Az, hogy a kormány csak jövő év közepétől csökkentené az adót a 2019-es költségvetési törvényjavaslatból derült ki. A szochó mértéke 17,5 százalékra csökkenne. Ennek azonban az a feltétele, hogy a reálbérek egy meghatározott időszakban 6 százalékkal emelkedjenek.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Elég magas füstoszlopot lehetett látni.