Száguld a lakáspiac? Az ország kétharmadán ebből semmit nem éreznek

Csaknem nyolcvanszoros a különbség az ország legjobban és legrosszabbul álló megyéi között a lakáspiacon.

  • hvg.hu hvg.hu
Száguld a lakáspiac? Az ország kétharmadán ebből semmit nem éreznek

Hiába pörög az ingatlanpiac az országos adatok szerint, valójában Budapest mellett alig néhány megye van, amely felfelé húzza az adatokat, az ország nagyjából kétharmadában gyakorlatilag nem építenek új lakásokat – ez olvasható ki a KSH friss adataiból.

A legjobban Győr-Moson-Sopron megyében áll az ingatlanpiac, ott az idei első negyedévben 100 ezer lakosra 155 új építésű lakás jutott. A lista másik végén Nógrád és Borsod-Abaúj-Zemplén megye áll, ahol ugyanez a mutató 2.

Az országos adatot Győr környékén kívül Pest megye (100 ezer lakosra 84 új lakás) húzza fel, ezen kívül Budapesten, Csongrád, Vas, Veszprém és Somogy megyében épült legalább 30 új lakás minden százezer lakos után. Tizenkét megyében azonban a mutató a 20-at sem éri el, Tolnában, Békésben, valamint Észak-Magyarországon szinte egyáltalán nem építenek lakásokat.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Mennyit ér a cégem?

A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.