Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Nem sikerült megoldani a moha öntözését, a szép, zöld fal lassan kipusztult, és hervasztó látvány volt.
Kedden elszállították az óbudai Kolosy térnél álló, kiszáradt mohafalat – írja a Napi.hu.
Ez egy nagyméretű, fémkeretes mohafal volt, amelyhez egy pad és napelemek is tartoztak. Azért telepítették tavaly ősszel, hogy megszűrje a szennyezett városi levegőt, de hamar kiszáradt, mert rosszul tervezték meg a belső öntözőberendezését – hívta fel a figyelmet korábban a 444.hu.
Kívülről próbálták ezért öntözni, de az szinte semmit sem használt, a moha teljesen kipusztult. A német fejlesztője azt állítja, hogy a kisszobányi felület 275 városi fa légszűrő és -tisztítóképességével rendelkezik.
Munkatársunk pár napja Brüsszelben, az Európai Parlamentnél fotózott le egy olyan mohafalat, ami ugyanolyan volt, mint a Kolosy téri, de azon a moha nem pusztult ki.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
A tibeti buddhizmus jövője a tét a dalai láma utódjának kiválasztása körüli harcban. Kína maga döntene, hogy legalizálja Tibet 75 évvel ezelőtti megszállását, s az ügyből presztízskérdést csinál Peking.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.
A kollagénpótlás óriási divat lett a fiatalságkultusz korszakában.
A Magyar Orvosi Kamara szerint nem igaz, hogy az átlagkeresetük 2 millió forint fölött van.