Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Van olyan cég, amelyik fiatal vállalkozásokhoz közvetíti ki az időseket.
Dolgozni akaró nyugdíjasokat közvetít ki fiatal vállalkozásoknak egy bécsi startup. A WisR. célja, hogy megőrizze a munkaerőpiac számára az idősek tudását és tapasztalatát, illetve a nyugdíjasok számára megkönnyítse, hogy érdekes és hasznos elfoglaltságot találjanak maguknak.
A Piac és Profit írása szerint ez egy álláskereső portál, amely nyugdíjasok kiközvetítésére specializálódott. Tavasszal indult, júniusban már ötszáz felhasználója volt.
A cég ötlete annyira megtetszett a HR-szakmának, hogy két hónap alatt négy befektető 250 ezer euróval szállt be az üzletbe. Az oldalon olyan 55 év felettiek regisztrálhatnak, akik nyugdíjba vonulásuk után is szívesen dolgoznának részmunkaidőben vagy projektalapon. Megadhatják, hogy eddig milyen munkakörökben dolgoztak, mik az erősségeik, illetve milyen típusú elfoglaltságot keresnek maguknak. A másik oldalon olyan fiatal vállalkozások vannak, ahol nagy a lelkesedés ugyan, de elkel az idősek tapasztalata és segítsége.
Így lett például a 68 éves Silvia, aki 33 évig egy férfi szabóságban dolgozott varrónőként, nyugdíjba vonulása után nélkülözhetetlen támasza Mariának, a fiatal divattervezőnek. Maria ugyanis nagyon jó az új modellek megrajzolásában, az első darabok összeállításakor azonban nagy szüksége van Silvia gyakorlatára és tapasztalatára.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.