Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Ausztria kérte a határozat megsemmisítését. Hiába.
Az Európai Bíróság helybenhagyta az Európai Bizottságnak azt a határozatát, amely szerint az Egyesült Királyság támogatást adhat a Hinkley Point C atomerőműnek. A Törvényszék egyben elutasította Ausztria keresetét az ügyben.
A Bizottság még 2014-ben bólintott rá, hogy az Egyesült Királyság hozzájárulhasson az atomerőmű építéséhez. Az új erőművet a tervek szerint 2023-ban helyezik üzembe, és várhatóan 60 éven keresztül működik majd. A Bizottság akkor úgy érvelt, hogy a támogatás összeegyeztethető a belső piaccal. Ausztria azonban ezt a döntést bíróságon támadta meg, kérte a Bizottság határozatának hatályon kívül helyezését. Egyebek között azzal érvelt, hogy hiába lenne új az atomerőmű, a benne alkalmazott technológia nem lenne az, továbbá kifogásolta az ehhez nyújtandó állami támogatást is.
A Törvényszék viszont úgy látta, hogy az állami támogatásokra vonatkozó uniós szabályok az atomenergia területét érintő intézkedésekre is alkalmazandók, és minden tagállamnak joga van ahhoz, hogy a különböző energiaforrások közül kiválassza azokat, amelyeket előnyben részesít.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.