Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Összeolvadt a jegybank által alapított két Pallas Athéné-alapítványok közül kettő. A vonatkozó közlemény szerint az újonnan létrejövő alapítvány ötvözik a korábbi teljes vagyonát.
Összeolvadt a Magyar Nemzeti Bank által alapított alapítványok közül a Pallas Athéné Domus Animae (PADA) és a Pallas Athéné Domus Mentis Alapítvány (PADMA), feladataikat az újonnan létrejött Pallas Athéné Domus Sapientiae Alapítvány (PADS) fogja ellátni - közölték az alapítványok az MTI-vel szombaton. A közlemény szerint az új alapítvány ötvözi a korábbi két alapítvány céljait és teljes vagyonát.
Emlékeztetnek, hogy a Pallas Athéné Alapítványokat az MNB a 2014-ben megalkotott Közgondolkodási Programjának részeként hozta létre, amelynek célja többek között, hogy emelje a magyarországi közgazdasági oktatás színvonalát és növelje az általános közgazdasági műveltséget oktatási programok szervezésével, kiemelkedő tehetségek egyéni gondozásával.
Az alapítványok vagyonát kezelő Optima Befektetési Zrt. egy nappal korábban arról tájékoztatta az MTI-t,
hogy az alapítványok 4,316 milliárd forinttal gyarapították vagyonukat alapításuk óta.
A vagyongyarapodás mellett 6,8 milliárd forint értékben több mint 1300 oktatási, tudományos pályázatot támogattak. A június 30-i állapot szerint az alapítványoknak juttatott összesen 266,4 milliárd forintnyi vagyon értéke 270,716 milliárd forintra nőtt.
Az alapítványok és az általuk alapított gazdasági társaságok összességében
Az Optima közleményében felidézte, hogy az alapítványok a rájuk bízott vagyont nem költhetik el, csak befektethetik, és annak hozamát használhatják fel tevékenységük finanszírozására.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Egy ambíciózus igazgató és a lelkes, jól felkészült tantestület bárhol alkalmazható, példaértékű iskolai modellt dolgozott ki és vezetett be Tarnabodon. Riport.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
A miniszter beszélt Tiborcz Ferrarijáról, a Pride sikertelenségéről és arról, hogy miért napolták el az ellehetetlenítési törvényjavaslat megszavazását.