Milyen juttatások adhatók a munkavállalóknak a nyári pihenés finanszírozására?
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Ígérte, lelép a színről, ha továbbra is vagyonokat fizetnek játékosokért. Miután most ezt a csapata tette meg, kicsit módosított a véleményén.
Jürgen Klopp, a Liverpool edzője 2016-ban tajtékzott, miután a Manchaster United 89 millió fontot fizetett Paul Pogbáért, és azzal fenyegetőzött, ha ezek az őrült átigazolási díjak megszokottá válnak, inkább kilép a focivilágból.
Majd eljött 2018, és a Liverpool 66,8 millió fontot fizetett a kapus Alissonért.
Klopp ennyit mond: "Nem érdekel minket, mit gondol a világ. Amit mondtam, csak az akkori véleményem volt. Megváltozott azóta a véleményem? Igen, ez igaz. De sokkal jobb megváltoztatni a véleményt, mint ha sosem lenne egyáltalán egy sem."
(BBC)
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.
Figyelembe kell venni azokat a feltételeket, amelyekkel mind a kiküldött, mind a társaság megfelel az adózási és számviteli előírásoknak, a rendeltetésszerű joggyakorlás elvéből következő elvárásoknak.
A munkaerőpiac komolyabb megrázkódtatás nélkül nem képes nélkülözni több százezer munkavállalót, a költségvetést pedig százmilliárd forintokkal terhelné, ha a férfiak is nyugdíjba mehetnének korhatár előtt, 40 év jogviszonnyal, ahogy azt Magyar Péter tervezi. Ma is sok nő és férfi dolgozik nyugdíj mellett, 65 éves kora fölött, jóval többen, mint 2010-ben.
Váczi Eszter elmondta: énekesi keresetéből nem nyújthatott volna ilyen lehetőséget a gyerekeinek.