Vámháború: Hol tartunk most? Mire kell készülniük a vállalatoknak?
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
Kérdés, van-e egyáltalán értelme a beruházásnak.
Tavalyi döntésével írta elő a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ), hogy az NB II.-es klubok pályáinak gyepét is fűthetővé kell tenni a 2020-2021-es bajnoki szezontól. A Népszava szerint ez már önmagában megkérdőjelezhető luxus, de már arra utaló jelek is vannak, hogy ezekkel a beruházásokkal nagyot kaszálhatnak néhányan.
A lap a fővárosi Budafoki Munkás Testedző Egyesületet hozza példaként, amely eredetileg csak rendbe akarta hozatni a nagypályáját, és két új, műfüves kispálya építését tervezte 72 millió forintért. A pályafűtést is tartalmazó végső ár viszont 192 millió forint lett a Közbeszerzési Értesítő szerint.
A közbeszerzést a Pharos 95 Kft. vihette, amely korábban a felcsúti Pancho Aréna füvesítését is végezte, aztán egyebek mellett a paksi aréna rekonstrukciójára kapott megbízást, a Nemzeti Sportközpontok pedig új uszoda és kézilabdacsarnok építésével bízta meg Dunavarsányban.
A stadion gyepét termálvíz fűti Kisvárdán, a lakók egyelőre menjenek máshova fürdeni
2018 márciusára Kisvárda új stadionjának gyepét már termálvíz fűti, a helyi lakosoknak viszont még várniuk kell a kellemes melegre. A nemrég felújított termálfürdő ugyanis a múlt héten bezárt, hogy még grandiózusabb álmok szerint fejlesszék tovább. Seszták Miklós miniszter városában a tervek szerint még vízi filmstúdió is lesz.
A cég tulajdonosa és ügyvezetője, egyben a másodosztályú ZTE futballklub tulajdonosa Végh Gábor, aki korábbi sajtóhírek szerint a VIP-páholyban szurkolt együtt Orbán Viktorral a felcsúti stadionban.
A pályázaton a Pharos 95 Kft. ellen öt cég indult, a Népszava szerint azonban ezek többsége valahogyan kötődik Véghhez a családján vagy egyéb érdekeltségén keresztül. Az egyikben például éppen a gyerekei a tulajdonosok.
Kérdés, miért van szükség az NB II.-ben a pályafűtésre, amikor még az NB I.-es csapatoknak is meggyűlik a baja a dologgal. Tavaly télen például azért maradt el mérkőzés Balmazújvárosban, mert hó és jég borította a pályát.
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
Az idén hatalmas, 774 milliárd forintos keretösszeg keresi a helyét a GINOP Plusz programban.
A kiberbiztonsági követelmények teljesítése érdekében további fél év felkészülési időt kaptak az érintett szervezetek.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 30. és 2025. augusztus 31. között.
„Bármit csinálhattok velem, de a kiba…ott tetkóimhoz ne merjetek nyúlni!” – szólt az orvosokhoz az élet határán lebegve a rock nagy túlélője.
A Black Sabbath legendáját szülőhelyén búcsúztatták, gyakorlatilag leállt az élet Birminghamben.
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is.
A miniszterelnök szerint lengyel kollégája utálja őt.