EUDR: szinte mindenkit érint, mégis csak kevesen készültek fel rá
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
A nyári vásár a vevőnek és az eladónak is jó.
A nyári leárazásokon a magyar vásárlók 2018-ban 4-5 milliárd forintot takaríthatnak meg – becsüli a blokkk.com.
A kereskedelmi szakportál annak is utánajárt, miért jó a kereskedőknek, hogy az árbevétel egy részét elengedik. A ruházati piacon ennek két oka van. Az egyik az időjárás, az évszakok váltakozásával ugyanis más viseletre van szükség. A ruhás cégek pedig versenyeznek abban, hogy negyedévente cserélgetik vagy diktálják a divatot. A másik ok, hogy az akcióval be lehet csalogatni a vásárlót a boltba. Tehát nem csak a készleten ragadt holmikat árazzák le a ruhás vállalkozások, hanem azt is, amellyel reményeik szerint becsábíthatják a vásárlót az üzletükbe. Így a leárazás árengedménye is egy reklámköltség, a maga módján.
A statisztikából kiolvasható, hogy a ruházati boltok havi forgalma hullámzik év közben. A nyári holmikat már tavasszal kirakják a kirakatba, legyen idő nézelődni, válogatni. Májusban-júniusban legfeljebb még az előző szezon maradékát söprik ki a boltosok. Júliusban azonban "fékeznek" a vásárlók, ezért is indítja sok bolt a nyári akcióját nyár derekán. Ezt követően augusztusban legfeljebb egy kisebb lendület jöhet, valójában ez is a nyári leárazások időszaka.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Elindult a Gigabit Magyarország program. Változtak a Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó egyműveletes kombinált Hitelprogram feltételei.
Nógrádi Györggyel fejtette meg Ukrajnát és az Európai Uniót Orbán Viktor a Patrióta csatornáján.
A politikus úgy értesült, a birtokon ukrán vendégmunkások végezték a felújítást.