Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A légitársaság az utóbbi időben botrányt botrányra halmozott, a Ryanairhez hasonlóan fogyasztóvédelmi vizsgálat indul ellene.
„Elfogadhatatlannak tartjuk a Wizz Air Légitársaság mai napon és az elmúlt napokban, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren folytatott utasok tucatjainak nyaralását tönkre tevő gyakorlatát” – így kezdődik a miniszterelnökséget vezető miniszter és a közszolgálatért felelős államtitkár légitársasággal kapcsolatos közleménye. Azt írják: Budapest Főváros Kormányhivatala a Ryanair után most a Wizz Air ellen is fogyasztóvédelmi vizsgálatot rendelt el, és eljárást is indítanak a légitársaság ellen.
Úgy látják: a Wizz Air tisztességtelen az utasokkal szemben, mert nem teljesíti a szerződésben vállalt kötelezettségeit, és nem biztosítja azokat a szolgáltatásokat sem, amiért az utasok korábban már fizettek, így semmibe veszik a fogyasztóvédelmi szabályokat.
A légitársaság az utóbbi időben többször is komoly hibát vétett: volt, hogy egyszerűen Londonban hagyta utasait, de a többórás késések is szinte már megszokottak a Wizz Air járatainál.
A Wizz Air a hírre reagálva azt közölte, hogy egyik beszállítójánál meghibásodás történt, emiatt csütörtök reggel az utasfelvétel jelentősen lelassult, több járat is késve tudott elindulni. A Wizz Air minden esetben a vonatkozó jogszabályoknak és a légitársaság saját szabályzatának megfelelően tájékoztatja az utasokat, írta a társaság, hozzátéve, bár az eset a Wizz Airen kívül álló okokból történt, a légitársaság mindent megtesz annak érdekében, hogy a lehető leghamarabb visszaálljon a menetrend szerinti működés.
Néhány nappal ezelőtt a Ryanair ellen is hasonló eljárás indult, mint most a Wizz Air ügyében. Az volt az utolsó csepp a pohárban, amikor a légitársaság Las Palmas-i járatáról egyszerűen lepakolták az utasok bőröndjeit túlterheltségre hivatkozva.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Szabó Zoltán egy barátjával a nyolcvanas években megölt egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből csak tíz évet ült le, mert egy kigyulladt bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán fura körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.
A hét legérdekesebb, legolvasottabb technológiai és tudományos témái.