szerző:
hvg.hu

Komoly egyszerűsítést tervez a kormány.

2020-tól egységes jegy lesz a magyarországi vasúti és a buszjáratokon – mondta el a Magyar Időknek az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára. Mosóczi László szerint ez is része a közúti és a vasúti közösségi közlekedés összehangolásának, akárcsak az egységes menetrend és utastájékoztatás.

Az egységes jegy azt jelentené, hogy ha valaki az ország két pontja között utazik, akkor elegendő lesz egyetlen jegyet megváltania, függetlenül attól, hogy hányféle szolgáltatást vesz hozzá igénybe, és hányszor száll át. Szavai szerint nem csak a helyközi/távolsági, de a helyi járatok is részei lennének ennek a rendszernek.

(Magyar Idők)

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Még pörög az építőipar, de már látszik az aranykor vége

Még pörög az építőipar, de már látszik az aranykor vége

Itt az új Skoda Rapid, és egész jól mutat

Itt az új Skoda Rapid, és egész jól mutat

Terézváros nekimegy az Airbnb-szálláskiadóknak

Terézváros nekimegy az Airbnb-szálláskiadóknak

A Macskafogó hősei elfoglalták egy panelház oldalát a Józsefvárosban

A Macskafogó hősei elfoglalták egy panelház oldalát a Józsefvárosban

Áder visszaküldött egy törvényt az Országgyűlésnek

Áder visszaküldött egy törvényt az Országgyűlésnek

Brit választás: az exit poll szerint jelentős győzelmet aratott Boris Johnson

Brit választás: az exit poll szerint jelentős győzelmet aratott Boris Johnson