Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A cég az Egyesült Államokban futott be, de terjeszkedést tervez Magyarországon is.
Legújabb, 15 millió dolláros tőkebevonás után újabb magyar cég érte el az egymilliárd dolláros értéket. Az új unikornis a Formlabs – írja a Forbes.
A mára ötszáz fős, éves szinten 100 millió dolláros bevételt produkáló cég egy műgyantás 3D-nyomtatóval futott be az amerikai piacon. A lapnak a Formlabs egyik tulajdonosa, Lakatos Dávid kiemelte, a tekintélyes New Enterprise Associates (NEA) részéről érkező befektetéssel együtt Jeff Immelt, a General Electric (GE) korábbi globális vezérigazgatója – jelenleg a NEA egyik partnere – bekerül a Formlabs igazgatótanácsába. Lakatos Dávid arról is beszélt, hogy Budapesten komoly fejlesztőbázist akarnak kiépíteni.
Az utolsó magyar unikornis a LogMeIn volt, az Anka Márton által alapított startup a Formlabshoz hasonlóan Bostonban építette ki székhelyét. A jelenleg aktív, felvásárláson vagy tőzsdei bevezetésen még át nem esett magyar startupok közül – a Forbes kimutatása szerint – egy sem éri el egyelőre az 1 milliárd dolláros értékelést.
(Forbes)
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.