Nyersanyagpiaci kilátások 2025 második felére
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
Az OTP-vezér nem könnyen kapta meg a GVH engedélyét.
Engedélyezte a Gazdasági Versenyhivatal, hogy a Csányi-csoport felvárásárolja a Hungerit Baromfifeldolgozó és Élelmiszeripari Zrt-t.
A GVH tájékoztatása szerint a hivatal azért indított versenyfelügyeleti eljárást, mert az összefonódás-bejelentés nem tartalmazott minden szükséges információt a versenyhatás értékeléséhez. Az eljárás során megállapították, hogy a Csányi-csoport és a Hungerit-csoport tevékenysége azonos a feldolgozott hústermékek gyártása és értékesítése területén, azonban a felek részesedése egyik átfedő piacon sem éri el a 20 százalékot.
A hatóság a felek kapcsolódó tevékenységeinek – például takarmányértékesítés és baromfinevelés – értékelése során sem azonosított versenyproblémát, mert a piaci részesedésük ezeken a területeken sem érték el azt a mértéket, amely felvetné a beavatkozásra okot adó versenyhatások lehetőségét – közölte a GVH.
A Hungerit az MTI kérdésére azt közölte, hogy az új tulajdonos augusztus végén veszi át a cég irányítását. Ekkor nevezik ki a Hungerit Zrt. vezérigazgatóját és az igazgatóság tagjait.
Június közepén derült ki, hogy az OTP-vezér Csányi Sándor érdekeltségébe tartozó cégcsoport felvásárolja a szentesi központú baromfifeldolgozót, a vételárat 16 milliárd forintra tették. A 2017-es adatok szerint a Hungerit 38,4 milliárdos árbevétel mellett 2 milliárdos eredményt ért el – az árbevétel mintegy 10 milliárddal volt alacsonyabb a 2016-osnál, a kétmilliárdos adózott eredmény viszont kétszeresen haladta meg az egy évvel korábbi profitot.
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Ha kétségei merülnének fel, akkor nézze meg a 2025-ös év első negyedéves számait.
Kijev rákényszerülhet arra, hogy igazságtalan tűzszünetet kössön.
Majdnem két évtizeden át próbálkozott egy házaspár azzal, hogy saját gyerekük lehessen, de a férfi betegsége miatt ez sosem jött össze. Amerikai kutatóknak azonban sikerült csodát tenniük.