Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Három vidéki helyszínen fejleszt kereskedelmi ingatlanokat az Appeninn, és az Aldival tárgyalnak a hosszú távú bérletről.
Az Appeninn Holdingbejelentette, hogy 513 millió forintos vételáron megvásárolt Miskolcon egy kereskedelmi fejlesztésre alkalmas ingatlant, valamint egy egri és biatorbágyi ingatlanra is szerződést kötöttek. A három ingatlannal kapcsolatban az Appeninn hosszú távú bérleti szerződésekről tárgyal az Aldival – jelentette be a Budapesti Értéktőzsdén a cég.
Az Appeninn Holding kiemelkedő hozamra számít az ügyletekből, amelyeket részben saját erőből, részben pedig bankhitelből fedez. A miskolci, felépítménnyel bíró ingatlan több mint fémilliárdos vételárát az Appeninn Holding már kifizette. A bérleti szerződés magában foglalja az Ingatlan átépítését is, amelyet az Aldi önerőből, saját beruházás keretében vállal kivitelezni. Az ingatlant az Appeninn projektcégétől bérli majd vissza.
Az Egerben és Biatorbágyon található ingatlanokon az Appeninn zöldmezős beruházással, saját kivitelezésben épít áruházat. A tranzakciók értéke egyenként 3-5 millió euró között mozog, az Appeninn kiemelkedően magas hozamra számít. Mészáros a cégben kevesebb mint egy éve szerzett tulajdont, karácsony előtt pedig többségi tulajdonos lett.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Elég magas füstoszlopot lehetett látni.