EUDR: szinte mindenkit érint, mégis csak kevesen készültek fel rá
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Százezreket ítéltek el vagy fenyegettek meg, amiért ellenálltak.
Hetven évvel ezelőtt, 1948. augusztus 20-án, Kecskeméten hirdette meg Rákosi Mátyás a szövetkezetesítést. Arról szónokolt, hogy az egyéni gazdálkodás útján a kulák, a zsírosparaszt erőfölénye érvényesül, a nagyhal megeszi a kishalat, a dolgozó paraszt tönkremegy. A közös gazdálkodást tekintették a szocialista mezőgazdaság egyedüli formájának és az osztályharc legfontosabb eszközének.
Az 1945-ös földosztáson azok kaptak földet, akiknek nem vagy alig volt. Sokan keveset. Így elsősorban az öt hold alatti vagy akörüli életképtelen birtokok száma nőtt a termelésre és a tulajdonosaik eltartására alkalmas birtokok rovására, miközben a nagybirtokokkal együtt azok versenyképes, korszerűen vezetett része is eltűnt. Ez a rendszer hosszú távon fenntarthatatlan volt.
A szocialista szövetkezetesítés első nagy hulláma 1953 közepéig, Sztálin haláláig, illetve Nagy Imre első miniszterelnökségéig tartott. A tagosításokkal 4 millió katasztrális hold cserélt gazdát. A tagosítás után fél évvel az elosztott földek harmadát hagyták műveletlenül a gazdák. Az ötvenes évek első felében az állami gazdaságok és a termelőszövetkezetek termésátlagai nem érték el az országost, különösen a nagyobb földbirtokkal bíró gazdák eredményeitől maradtak el, pedig sokkal több műtrágya- és gépkapacitás állt a rendelkezésükre. Az egységi termékre jutó előállítási költség jóval magasabb volt a mezőgazdasági nagyüzemekben, mint a kisebbekben.
Az 1958-1961-es újabb szövetkezetesítési kampányban már szinte mindenkit behajtottak a rendszerbe.
További részleteket a HVG e heti számában talál.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Elindult a Gigabit Magyarország program. Változtak a Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó egyműveletes kombinált Hitelprogram feltételei.
„Nagyon nehéz ide bekerülni, de még nehezebb elérni, hogy itt is maradj” – mondja a válogatottról Szoboszlai Dominik, aki a HVG-nek adott portréinterjúban beszélt a kislánya születéséről, a Liverpoolról, a vb-selejtezős esélyekről, és élete legnehezebb döntéséről is.
Felháborította a szakmai szervezetet az egészségügyi államtitkár szereplése a Harcosok órája podcastban.
Huszonhét év után hagyja ott a Mol Csoportot Pethő Zsolt.
Vasárnap óta tűzgyújtási tilalom van életben az egész ország területén.
A tűz átterjedt az egyik épület homlokzatára is.
A politikus úgy értesült, a birtokon ukrán vendégmunkások végezték a felújítást.