Nem félünk eléggé
Drámaian nő a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. Lépni kell! Nem csak a józan üzleti megfontolás, hanem a jogszabályoknak való megfelelés érdekében is.
Stabilan kezdett, de aztán zuhanni kezdett.
Stabilan kezdte a szerda reggelt a forint az euróval szemben, de nem sok kellett hozzá, hogy változzon a helyzet: a forint hamar zuhanni kezdett, és délelőttre már új kéthavi mélypontra bukott. Ez azt jelenti, hogy már kevesebb, mint 0,5%-ra vagyunk a július eleji történelmi mélyponttól – írja a Portfolio.
A portál szerint a forint hetek óta tartó pechszériája elsősorban az alacsony kamattartalmával és a feltörekvő piaci devizákat érintő általános feszültséggel magyarázható. A török líra még mindig nem tudott érdemben eltávolodni történelmi mélypontjától, az argentin peso is egyre rosszabb helyzetbe kerül, a napokban pedig a dél-afrikai rand is a befektetők célkeresztjébe került, miután csak tegnap több mint 2,5%-ot gyengült a dollárral szemben.
A forint összesen 0,3%-ot gyengült tegnap este óta, most 328,5 körül mozog az euróval szemben, vagyis még mindig a történelmi mélypont közelében van.
Drámaian nő a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. Lépni kell! Nem csak a józan üzleti megfontolás, hanem a jogszabályoknak való megfelelés érdekében is.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Mozikban a film, amely valóra váltotta Scarlett Johansson álmát. Neki már biztos jó, de jól jár-e mindenki más, aki nem Scarlett Johansson?
Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.
Dietetikus segítségével vesszük sorra, hogyan segíthet a tojás izmaink gyarapításában, és érdemes-e nyersen fogyasztani.
A Pfizer vezérével folytatott titkos üzenetváltásai miatt.
A vitát a Szociáldemokrata frakció kezdeményezésére szerdán délután tartják.