Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
A váci vonalon több olyan zsúfolt vonat is tartott Budapest felé hétfő reggel, amelyekre nem tudtak felszállni az utasok Dunakeszi Alsónál. Aztán jött a meglepetés.
Az esetről a Dunakeszi Repülőtérért Facebook-oldalára került fel egy videó. A felvétel szerint 25 percen belül öt vonat érintette az állomást, közülük az elsőre egyáltalán nem tudtak felszállni a Dunakeszi Alsónál.
A következőre néhányan csupán néhányan tudtak felkapaszkodni, így annak a kalauza ismét türelemre kérte a várakozókat. Annak ellenére, hogy jól látszott: a kocsik belsejében volt még hely, a kalauz azonban nem tudta odaterelni az ajtóknál összezsúfolódott embereket.
A harmadik vonat egy gyors volt, amely megállás nélkül vágtatott át az állomáson, majd jött egy szinte teljesen üres – arra a néhány még ott maradt utas felszállt. Néhány perccel az után végül egy újabb, üres szerelvény érkezett, majd folytatta útját tovább Budapest felé.
(via 24)
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Csak átmenetileg lélegezhetnek fel a kukoricával és napraforgóval foglalkozó termelők, a napokban érkező esők csak 1-2 heti túlélést biztosítanak az őszi betakarítású növényeknek.
A miniszterelnök szerint nemcsak a kormánypárt támogatói kerültek be a nemrég létrehozott Harcosok Klubja Facebook-csoportba.
A tárcavezető saját imázsa építésére használja a politikai tartalmú „családi” videókat.
21 százalékos a bizonytalanok aránya.
A kollagénpótlás óriási divat lett a fiatalságkultusz korszakában.
Az utcán lőtték le az Ukrán Biztonsági Szolgálat tisztjét kedd délelőtt.
Ha aggódik, az ajánlására hallgatva ne menjen ki a szabadba gyérítés alatt.