Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Nemrég 775 millió euró (254 milliárd forint) pénzbírságot szabtak ki a cégre Hollandiában, amiért nem tett eleget a pénzmosás elleni előírásoknak.
Lemond az ING-csoport pénzügyi vezetője amiatt, hogy a holland bank a múlt héten 775 millió eurós (254 milliárd forint) pénzbírságot kapott, mert éveken keresztül nem végzett kellően alapos ellenőrzéseket, és így nem tett eleget a pénzmosás elleni előírásoknak.
A vádhatóság szerint a pénzügyi szolgáltató nem akadályozta meg, hogy ügyfelei hollandiai számláit több száz millió euró tisztára mosására használják fel 2010 és 2016 között. A bank vezérigazgatója már akkor elismerte a vállalat felelősségét, és elfogadhatatlannak nevezte a történteket.
A Reuters szerint most a bank pénzügyi vezetője, Koos Timmermans bejelentette, hogy beadja felmondását, és lemond vezetői pozíciójáról. Az ING közleményében azt írja: az 58 éves Timmermans 2017 óta volt a bank pénzügyi vezetője, most már csak addig marad hivatalában, amíg ki nem jelölik utódját. 2010 és 2016 között – vagyis abban az időszakban, amikor a visszaélések is történtek – Timmermans szintén vezető pozícióban volt.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Szabó Zoltán egy barátjával a nyolcvanas években megölt egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből csak tíz évet ült le, mert egy kigyulladt bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán fura körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.
A hét legérdekesebb, legolvasottabb technológiai és tudományos témái.