Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A munkástanácsok új megállapodásra várnak.
A már korábban beígért öt százaléknál magasabb béremelés jöhet az állami vállalatoknál, erről akár jövőre új megállapodást köthetnek a postánál, a vasútnál, Volán-társaságoknál és víziközműcégeknél – írja a Magyar Idők. A lap felidézi: ezeknél a társaságoknál három év alatt átlagosan 30 százalékos bérfelzárkóztatást kell végrehajtani, eszerint jövőre átlagosan 5 százalos emelésre számíthatnak a dolgozók. A postánál ennél magasabb lesz a szakemberhiány miatt, és általában az alacsonyabb keresetűek és a hiányterületeken dolgozók részesülnek nagyobb mértékben.
Az új megállapodást aMunkástanácsok Országos Szövetsége szorgalmazza – erről Palkovics Imre, a szervezet elnöke beszélt a lapnak. Ő az öt százalékon felül további nyolcszázalékos emelést tart szükségesnek. Palkovics szerint egyéb intézkedésekre is szükség van, például az egyes munkakörökhöz köthető juttatások rendezésére, lakhatási támogatásokra és egyéb ösztönzőkre a hiányszakmákban.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Nincs egy kézben az állami vagyon, nagy a veszélye, hogy széthordják – figyelmeztet Mihályi Péter közgazdász, az MTA levelező tagja, aki szerint az állam rendszerint a piaci árnál olcsóbban ad el és drágábban vásárol.
A leváltott közlekedési miniszter halála lassított felvételként mutatja az orosz elit körében kibontakozó válságot.
Egy sárkányszörfös nagyon jókor volt jó helyen.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.