Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Tarcal község külterületén kilőtt vaddisznóból mutatta ki kedden a betegség kórokozóját a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal laboratóriuma.
Az állategészségügyi szakemberek – az országos főállatorvos utasítására – haladéktalanul megkezdték a szükséges intézkedések végrehajtását. A legfontosabb továbbra is a járvány házi sertésekre történő továbbterjedésének megakadályozása, amelyhez elengedhetetlen az állattartók részéről a járványvédelmi előírások maradéktalan betartása – olvasható a hatóság közleményében.
Ezek közé tartozik többek között, hogy az Országos Járványvédelmi Központ kijelölte a fertőzött, valamint azon belül a különösen ellenőrzött területet. Az érintett területekről és a vonatkozó előírásokról részletes tájékoztató található a Nébih tematikus aloldalán.
Az ASP április végén Heves megyében, májusban pedig Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében jelent meg. Tarcalnál az emiatt korábban elrendelt állománygyérítés során lőtték ki azt az egészséges vaddisznót, amelyben a Nébih most kimutatta a vírust. A járványügyi nyomozás jelenleg folyamatban van, az eddigi esetektől való viszonylag nagy távolság – több mint 70 kilométer – és a rendelkezésre álló járványügyi adatok alapján a korábbi esetekhez nem kapcsolható az új megjelenés.
A Nébih hangsúlyozta, hogy az ASP az emberre nem veszélyes. A jelentőségét az a gazdasági kártétel adja, ami egyrészt a megbetegedett állományok leöléséből, másrészt a kereskedelmi korlátozásokból adódik.
A betegség nem csak természetes úton, hanem illegális sertésszállítással, ragályfogó tárgyakkal és fertőzött húst tartalmazó élelmiszerekkel is gyorsan továbbterjedhet. A hatóság felhívja minden állattartó figyelmét a jogkövető, felelős magatartásra a járvány házi sertésekre történő továbbterjedésének meggátlása érdekben.
Kiemelték azt is, hogy a sertéseket állati eredetű anyagot tartalmazó élelmiszerhulladékkal – azaz moslékkal – tilos takarmányozni. Fontos, ha valaki sertésállományában hirtelen lázas megbetegedést, elhullást, vérzéses tüneteket észlel, 24 órán belül értesítse az állategészségügyi szolgálatot.
A vírus sertéshúsban és az abból készült nyers vagy félkész termékekben több hétig, a fagyasztott húsokban évekig fertőzőképes marad. Éppen ezért a kirándulók részéről fontos, hogy a kijelölt szemétgyűjtőkön kívül még véletlenül se hagyjanak, dobjanak el élelmiszert vagy élelmiszer-maradékot a kiránduló helyeken.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.