Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A társasházak felében már egy hónapja megy a fűtés, most pedig mindenkinél bekapcsolták.
Az országos fűtési idény kezdetével hétfőn Budapesten is elindult a távfűtés – közölte a Főtáv Zrt. hétfőn az MTI-vel.
A szolgáltató a szükséges munkálatokat a nyáron elvégezte, így 17 budapesti kerületben csaknem 240 ezer lakás, több mint 4800 közületi ügyfél és több száz garázs fűtését biztosítja. A társasházak felében már egy hónapja fűtenek, hiszen a távfűtésről szóló kormányrendelet szerint szeptember 15. után és a fűtési idény végét, április 15-ét követően egy alkalommal, egy hónapig ingyenesen kérhető a szolgáltatás – írták. Az ügyfelektől azt kérik, hogy ellenőrizzék a fűtőberendezéseket, hiszen azokon keresztül lehet biztosítani a távhőrendszer üzemeléséhez a feltöltést.
A Főtáv szerint Budapest levegőjét érzékelhetően javítaná, ha minden lakás és középület kapcsolódna a távhőrendszerhez. Számításaik alapján az egyedi gáz- és fafűtés kiváltásával akár meg is szűnhetnének a téli szmogriadók, hiszen 10 ezer lakásonként 13 tonna por kibocsátása maradna el, 45 ezer lakás átállása 67 ezer tonnával mérsékelné a szén-dioxid-kibocsátást.
Hozzátették, hogy a távhőrendszer egységesítésével 150-170 kilotonnával kevesebb szén-dioxid kerül a levegőbe, és megmarad 25 millió, vagyis 12 ezer hektárnyi erdőnek megfelelő fa. A szigetszerű hőkörzetek összekötése kéménymentessé teheti a belvárost, az egységes hőgyűrű pedig 2030-ig a külső kerületek távhőellátását is megoldja – olvasható a közleményben.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az augusztus 20-i tűzijátékban emlegetett magyar király nevét valószínűleg kevesen ismerik, főleg, hogy összesen öt évet uralkodott, két részletben. A leárulózott Orseolo Péter fő bűne most valószínűleg a neve volt. Az ünnep közben elhangzott narráció alapján nem nehéz belelátni a figurájába Magyar Pétert, de hogy ez még simább legyen, a készítők a történelmen is hajlítottak egyet.
Szerdán tűnt el egy kéthetes kisfiú Nagydorogon. A rendőrség már csak a gyerek holttestét találta meg.
Az ukrán elnök szerint Európában egyedül Magyarország ellenzi Ukrajna támogatását.
A cégtulajdonosok és a mezőgazdaságban foglalkoztatottak közül túlóráznak a legtöbben, legalábbis a hivatalos adatok szerint.
Ruszlan Rahimkulov mellett Gaál Tibor energetikai szakember vett 13,6-13,6 százalékos tulajdonrészt a NAP Nyrt.-ben.
Az új vezetéssel működő színházban harmincan mondtak fel a kormány által áterőltetett kinevezés miatt.