Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A kormány az elmúlt években a közszférában több lépésben béremeléseket hajtott végre, főleg az oktatásban és az egészségügyben.
Szeptemberben 13,1 százalékkal volt nagyobb a nettó átlagbér Romániában a tavalyi kilencedik hónaphoz mérten – közölte szerdán a román statisztikai intézet.
A nettó átlagbér elérte a 2688 lejt (184 445 forint), a bruttó átlagbér a 4482 lejt (309 200 forint).
Az infláció alapján kiszámolt reálbér 7,7 százalékkal volt magasabb a tavalyi kilencedik hónaphoz mérten. A legnagyobb fizetéseket az információtechnológiai ágazatban jegyezték, ahol egy alkalmazott átlagban 6465 lejt (446 ezer forint) keresett, a vendéglátóiparban és turizmusban dolgozók kerestek a legkevesebbet, átlagban 1567 lejt (108 100 forint).
A román kormány az elmúlt években a közszférában több lépésben béremeléseket hajtott végre, főleg az oktatásban és az egészségügyben. Az oktatásban dolgozók átlagbére 19 százalékkal volt magasabb szeptemberben a tavalyi kilencedik hónaphoz mérten, a tanárok átlagban 2731 lejt (188 400 forint) kerestek. Az egészségügyben dolgozók 31 százalékkal kerestek többet, az idei kilencedik hónapban az ágazati átlagbér 3505 lej (241 800 forint) volt.
Decembertől a román kormány ismét növelni akarja a bruttó minimálbért, amely a munkaügyi miniszter hét eleji bejelentése szerint 2080 lej lesz a jelenlegi 1900 lej helyett. A felsőfokú végzettséggel és a legkevesebb 15 éves munkaviszonnyal rendelkezők esetében viszont 2350 lejre nőne. A kormány most először vezetne be többlépcsős minimálbért, amely az elmúlt években jelentősen nőtt, 2015 elejéhez képest 94 százalékkal magasabb.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
A Blinken OSA Archívum most közzétett dokumentumai mindennél beszédesebbek.
Indítsa el a háttérben és hallgassa meg szerzőink legjobb írásait! A héten: befagyott klímaprogram és szépségipari balesetek.