Vámháború: Hol tartunk most? Mire kell készülniük a vállalatoknak?
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
A régi BAR-listások kétharmada már nem a bankoknak, hanem a hitelüket megvásárló követeléskezelőknek tartozik. Szeptemberben háromszor annyi nem teljesítő hitelt tartottak nyilván, mint júniusban.
Folytatódik a követeléskezelők számára nem kívánt trend: nő a perek és végrehajtások száma; 300 ezer fizetési meghagyás és 700 ezer végrehajtás van folyamatban, ezekkel szemben 200 ezer egyezség áll, ami aktív kommunikáció esetén 60 százalékban sikeres – mondta Felfalusi Péter, a Magyar Követeléskezelők és Üzleti Információt Szolgáltatók Szövetségének (MAKISZ) az elnöke a Országos Követelésmanagement Konferenciáján.
Felfalusi szerint 2019 fontos feladata lehet mellett a perrendtartás jelenlegi gyakorlatának javítása, mivel ma szinte lehetetlen pert indítani. Szükség lenne a cégkapu és egyéb közigazgatási, jogérvényesítési rendszerek változásaira is – írta a Portfolio.
Mára a Központi Hitelinformációs Rendszerbe került követelések kétharmada a követeléskezelő cégeknél van, a megbízásos piac viszont továbbra is szűkül. Ősszel egyébként újraéledt a követeléskezelési törvényre vonatkozó igény, és a MAKISZ-nál azt remélik, hogy a kormányzat foglalkozik majd a témával, és az önkormányzati választások után elfogadhatják a törvényt.
Kiss Attila, a Központi Hitelinformációs Rendszert üzemeltető BISZ Zrt. szenior üzletfejlesztési managere szerint a magyar lakossági hitelek darabszámának 13 százalékát teszik ki a jelzáloghitelek, a szerződött ügyfelek harmadának van jelzáloghitele, a kihelyezett összegnek azonban a kétharmada jelzáloghitel.
2014 ősze óta a lakáscélú jelzáloghitelek darabszáma nőtt, a többi jelzáloghitel darabszáma viszont csökkenő pályán van, összesen kevesebb, mint 1 millió ilyen hitelt tartanak nyilván. A nem teljesítő hitelek aránya a teljes pénzügyi rendszerben 18 százalék. Míg júniusban 814, augusztusban már 1269, szeptemberben pedig 2487 jelzáloghitel vált nem teljesítővé, azaz emelkedik a számuk.
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
Az idén hatalmas, 774 milliárd forintos keretösszeg keresi a helyét a GINOP Plusz programban.
A kiberbiztonsági követelmények teljesítése érdekében további fél év felkészülési időt kaptak az érintett szervezetek.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 30. és 2025. augusztus 31. között.
A tízes toplistán a nyolcadik helyre került a kamcsatkai földrengés, mégsem voltak halálos áldozatok. Ez hogyan lehetséges? Cikkünkben igyekszünk válaszokat találni. Felidézzük azt a 2004-es katasztrófát is, amikor a világ egy életre megtanulta, mi az a cunami.
Ha sikerül a kormányváltás, más törvényre is hasonló sors vár.
A kormányközeli lap a közvélemény-kutató megfutamodásáról írt, aki szerint erről szó sincs.
Új műsorvezetőket kap a Kalandra fal!