Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Mivel a távol-keleti játékgyártókkal dollárban számolnak el a forgalmazók, a hosszabb távon jósolt 250 forintos árfolyam esetén 10-15 százalékkal is olcsóbbak lehetnek Magyarországon a játékok – állítja a Formatex ügyvezetője.
Korábban évekig 40-45 milliárd forintos nagyságú volt a hazai játékpiac, jelenleg viszont iparági becslések szerint már csaknem évi 50 milliárdos – nyilatkozta a Világgazdaságnak Borhi János, a Formatex ügyvezetője. A hagyományos boltok mellett az ügyvezető szerint stratégiai irány az e-kereskedelem, elvégre ma már a teljes forgalom 20 százaléka jut erre a csatornára (igaz, ebben a fogyasztók közvetlen kiszolgálásán túl a más online kereskedőknek történő értékesítés is benne van).
A hagyományos értékesítésnek is legalább a 60 százalékát hozza az október–decemberi időszak, a webes forgalomnak pedig a háromnegyedét – állítja az ügyvezető. Karácsony előtt a boltokban átlagosan 8-10 ezer, online pedig több mint 12 ezer forintot költenek a vásárlók. A szezon ráadásul már jóval a Mikulás előtt, a fekete péntekkel megérkezett.
Borhi szerint az influenszerek a játékpiacon is megjelentek: „A meglepetésfaktor kiaknázása is lényeges fejlesztési irány: manapság influenszerek tömegét kötik le azok a gyűjthető játékok, amelyeknél nem lehet előre tudni, mit rejt a csomagolás.” Míg azonban régebben egy-egy slágertermék életgörbéje két-három évig tartott, ma már inkább csak egy évig.
A karácsonyi toplista élén egyébként még mindig a társas- és építőjátékok, továbbá az interaktív és kreatív játékok állnak, de kelendők a távirányítós autók és a drónok is.
Az idén 250 és 285 forint között gyakran váltott irányt a dollár jegyzése, és az előrejelzések szerint stabilizálódhat a 250-es szint, az pedig fél-egy év múltán a magyarországi játékboltokban is 10-15 százalékos árleszállítást eredményezhet. „Mivel éles a verseny, nem tehetjük meg, hogy ne adjuk át a fogyasztóknak teljes egészében az árelőnyt, fordított esetben pedig a drágulást is érvényesítenünk kell” – mondta az ügyvezető.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Soha ennyi ígéret nem hangzott el még a pártvezetőtől, mint Nagykanizsán. A részletek ugyan még homályban maradtak, de kiderült, hogyan készülnek a forró őszre Magyar Péterék.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Holland kutatók az ivással kapcsolatos szubjektív testi érzések nyomába eredtek.
Az egészségügyi államtitkár anyja egyszer megpofozta Gyurcsányt.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.