szerző:
hvg.hu/MTI
Tetszett a cikk?

Amióta januárban bevezették a nyelvvizsgadíj-visszatérítést, 30 ezren éltek ezzel a lehetőséggel, a KRESZ-tanfolyam díját pedig tízezren kapták vissza.

Eddig 30 ezer fiatalnak térítették vissza a nyelvvizsgadíját, továbbá 10 ezer fiatal kaphatta vissza a sikeres KRESZ-tanfolyam és vizsga díját a meghatározott összegig - jelentette be Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára.

A sikeres nyelvvizsgadíj-visszatérítés összege legfeljebb 34 500 forint lehet, míg a KRESZ-tanfolyam és vizsga esetén legfeljebb 25 ezer forint. Előbbi programot január 1-jén, utóbbit július 1-jével vezette be a kormány.

A legtöbben, a támogatottak 78 százaléka angolból vizsgázott, de népszerű nyelv volt még a német is.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.

Látványosan javul a járványhelyzet Nagy-Britanniában

Látványosan javul a járványhelyzet Nagy-Britanniában

Már 372 ezren haltak meg a koronavírus-járványban

Már 372 ezren haltak meg a koronavírus-járványban

Köszi az eddigi munkád, holnaptól inkább egy program csinálja – újságírókat küld el a Microsoft

Köszi az eddigi munkád, holnaptól inkább egy program csinálja – újságírókat küld el a Microsoft