Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A frankfurti nemzetközi repülőtér mellett a hamburgi repülőtérre is sztrájkot szervez keddre a németországi szolgáltató szektor szakszervezeti szövetsége (Verdi).
A Verdi vasárnapi közleménye szerint a biztonsági szolgálatok munkaadói érdekképviselete (az utóbbi napok tiltakozó akcióinak ellenére még mindig nem tett "tárgyalásra érdemes ajánlatot" a bérek rendezéséről, ezért "tovább kell fokoznunk a nyomást, hogy történjen végre valami".
Hozzátették, hogy a biztonsági szolgálatok dolgozóinak egész napos munkabeszüntetése miatt járatkimaradások és késések lehetnek a hamburgi repülőtéren.
A frankfurti repülőtéren hajnali 2 órától este 20 óráig lesz sztrájk kedden, ezt pénteken jelentette be a szakszervezet.
A Verdi egységesen 20 eurós (6420 forint) bruttó órabért akar kiharcolni az utasokat, a teherszállító járatok rakományát és a légitársaságok személyzetét ellenőrző cégek dolgozóinak, országszerte 23 ezer munkavállalónak. A szakszervezet és a BDLS bértárgyalásán eddig négy fordulót tartottak, rendre eredménytelenül.
A repülőtéri biztonsági szolgálatok munkatársainak órabére régiónként eltérő Németországban. A BDLS szerint a Verdi követelését egyes térségekben 40 százalékos béremeléssel lehetne teljesíteni, és ekkora emelést nem tudnak kigazdálkodni a munkaadók.
A dolgozók sztrájksorozata hétfőn kezdődött, munkabeszüntetést tartottak a berlini nemzetközi repülőtereken (Tegel, Schönefeld), a düsseldorfi, a köln-bonni és a stuttgarti repülőtéren. A sztrájkok miatt hatszáznál is több járatot kellett törölni.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.