Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Fiataloknak járt a támogatás.
Tavaly 43 694 fiatal igényelt támogatást a kincstártól az első sikeres nyelvvizsga vagy a B kategóriás jogosítványhoz szükséges KRESZ-tanfolyam díjához – mondta a Világgazdaságnak Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára. A kifizetett támogatások meghaladták az 1,06 milliárd forintot.
Az első sikeres nyelvvizsga díjához a 35 év alatti fiatalok 2018. január 1-jétől, a B kategóriás járművezetői engedély megszerzéséhez szükséges közlekedési alapismeretek tanfolyam elvégzéséhez és a vizsga díjához a 20 év alatti fiatalok tavaly július 1-jétől igényelhetnek támogatást.
Tavaly a kincstárhoz 12 219-en nyújtottak be támogatási kérelmet a KRESZ-tanfolyam és vizsga díjához, az elbírálás után, 2018 végéig 243,1 millió forintot utaltak támogatásként.
A múlt évben a nyelvvizsgadíj visszatérítésének összege megfizetett vizsgadíj esetén legfeljebb 34 500 forint volt, a KRESZ-tanfolyam és -vizsga esetén pedig maximum 25 ezer forintot kaphatott vissza a kérelmező.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A városvezetés szerint nem tehettek mást, mint hogy rábólintanak a kérelemre, a lakók viszont nem akarnak a szomszédságba vegyi üzemet. Különösen az eljárást nehezményezik, mert a polgármester a testület nélkül döntött a gyártó beköltözésének lehetővé tételéről.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.