Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
A Nyomozó Főügyészségen egyszerűen nyoma veszett a bűnpártolás kérdését vizsgáló Jávor-féle feljelentésnek, az EP egyik felelőse pedig megszólalt az ügyben, hogy a kormány visszavonta a számlákat a brüsszeli csomagból.
Uniós reakció is érkezett Elios-ügyben: bölcs döntésnek nevezi az Európai Parlament költségvetési ellenőrző bizottságának elnöke, Ingeborg Grassle a Népszava hasábjain, hogy a kormány kivette az Elios-számlákat a brüsszeliek közül, azaz magyar pénzből fizeti a miniszterelnök vejének volt érdekeltségének 13 milliárd forintját. Bölcsnek, mert így az uniónak nem kell bajlódnia az üggyel, de "a magyar adófizetők" gondja ezzel nem oldódik meg, folytatja a tisztségviselő.
Idehaza pedig az borzolja a kedélyeket, hogy eltűnt Jávor Benedek párbeszédes EP-képviselő feljelentése, amely azt firtatta, volt-e bűnpártolás az önkormányzatok és a Miniszterelnökség részéről az ügyben. A képviselő érdeklődött az ügye állásáról Nyomozó Főügyészségen, de ott egyszerűen nem találták meg a feljelentést az ügyszám, a feljelentő neve vagy a cégnév alapján sem.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
A klímaváltozás elpusztította a Pannonhalmi Bencés Főapátság egyik jelképét, a több mint százéves fenyőket, most pedig 200 ezer kötetnyi könyvet kell fertőtleníteni a könyvtárában elszaporodott kártevő miatt.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.