Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Olyan karbantartási munkákat végeznek a Keletiben, amelyek mellett nem közlekedhetnek a vonatok.
Május 13-a és 26-a között bezárják a Keleti pályaudvart – közölte a MÁV. Mint írták, „olyan karbantartási munkákat végeznek, amelyeket a vonatforgalom fenntartása mellett nem lehet végrehajtani”. A beavatkozások által javulni fog a szolgáltatási színvonal, valamint a vonatok pontossága – ígérték.
A lezárás idején a vonatokat a Keletiből más állomásokra irányítják át, más állomásokat érintő módosítások is várhatóak. A forgalomszervezéssel kapcsolatban még tartanak az egyeztetések.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.