Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Inkább vállalkozókra bízzuk a lakásépítést. 2018-ban átlagosan negyedével, Budapesten és Pest megyében pedig 40 százalékkal több lakás épült, mint egy évvel korábban.
2018-ban 17 681 új lakás épült, 23 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 36 719 volt, 3,4 százalékkal kevesebb, mint 2017-ben.
Az új lakások közel felét Budapesten és Pest megyében vették használatba, ahol 40, illetve 39 százalékkal több lakás épült - derül ki a KSH statisztikájából.
Továbbra is kiemelkedő Győr-Moson-Sopron megye lakáspiaca, ahol az összes új lakás 14 százaléka épült fel. Ugyanakkor több alföldi és észak-magyarországi megyében is számottevően élénkült a lakásépítés 2018-ban.
A természetes személyek által épített lakások aránya 51-ről 46 százalékra csökkent, a vállalkozások által építetteké 49-ről 53 százalékra nőtt 2017-hez képest.
Vége a lakópark-mániának?
Az új lakóépületekben használatba vett lakások 53 százaléka családi házban, 38 százaléka többlakásos épületben, 5 százaléka lakóparkban található. A használatba vett lakások átlagos alapterülete 1 m2-rel 99 m2-re csökkent.
Az építési engedélyek és bejelentések alapján építendő lakások száma 36 719 volt, 3,4 százalékkal kevesebb, mint 2017-ben. Az új lakások 54 százalékát a fővárosban és Pest megyében tervezik felépíteni.
Az építendő lakások száma Budapesten 18 százalékkal csökkent, a megyei jogú városokban változatlan maradt, a többi városban 8 százalékkal, a községekben 10 százalékkal emelkedett. Az építtetők az esetek 42 százalékában éltek az egyszerű bejelentés lehetőségével. Ez az arány Budapesten 7,4, a kisebb települések felé haladva egyre magasabb, a községekben elérte a 80 százalékot.
A kiadott új építési engedélyek (bejelentések) alapján 4 százalékkal több, összesen 13 743 lakóépület építését tervezik, a nem lakóépületekre kiadott engedélyek száma 4346, ami 15 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál.
Tovább nő majd a családi házak aránya
A ingatlan.com elemzés szerint az elmúlt 1-2 évben kiadott lakásépítések engedélyek alapján még rengeteg lakás jön a piacra, az idén 20 ezernél is több új lakás átadása várható. 2019-ben elsősorban az elmúlt 1-2 évben elindított társasház-fejlesztések keretében megépült új lakások lesznek túlsúlyban a piacon, amelyek jelentős része egyébként már a tervezési fázisban és az építkezés során vevőre találtak.
A következő évben növekedhet a családi házak és ikerházak súlya a piacon részben a 2019 őszén induló új támogatásnak, a falusi csoknak köszönhetően. Ennek keretében ugyanis több mint kétezer településen lévő lakóingatlan vásárlására és felújítására lehet igényelni az állami támogatást. Balogh László azt mondta, bár a falusi csok pontos részletei még nem ismertek, az egyik fontos elem, hogy felújításra is igényelhető, ez pedig hozzájárulhat a kistelepüléseken lévő lakásállomány minőségi javulásához.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Egyelőre a résztvevők szerint minden jól halad, mindenki reményteljesnek tűnik. Az európai vezetők a jelek szerint megtalálták a közös hangot Donald Trump amerikai elnökkel, ám bármire jutnak, ahhoz még Vlagyimir Putyin orosz elnöknek is lesz egy-két szava.
Februárban a hírhedt, összeveszésbe torkolló találkozón a Fehér Házban szóvá tették, hogy az ukrán elnökön miért nincs öltöny.
Augusztusi mérésük szerint a DK is elérné a parlamenti küszöböt.