Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Erősebb Városok Alappal próbálja támogatni a brit kormány a szegényebb területeket, az ellenzék szerint a Brexit-párti képviselők jóindulatára hajtanak.
Erősebb Városok Alapot hoz létre Theresa May. A brit miniszterelnök a The Sunnak írt cikkében jelentette be: 1,6 milliárd fonttal támogatja a városokat, mert „az emberek megérdemlik, hogy díjazzák a kemény munkájukat”.
Látva az összeget és azt, hogy melyik városok kapják ezt a pénzt, nem csoda, hogy sokan már a Brexit miatti megvesztegetésről beszélnek. Arról ugyanis, hogy mire és hogyan lehetne elkölteni ezt a pénzt, gyakorlatilag semmit nem tudni, csak azt, hogy az összeg jelentős részét ugyanis olyan körzetek kapják – főleg észak-angliai városok –, amelyek a Brexitet támogató munkáspárti képviselőket küldtek a parlamentbe.
A miniszterelnök annyit írt erről: az alap pénze olyan városoknak jár, amelyek nem részesülnek egyenlően az ország gazdasági növekedéséből. A támogatást munkahelyteremtésre és képzésre lehet elkölteni.
A parlamentben március 12-én szavaznak újra a kormány és az EU tárgyalásainak végeredményeképp megírt Brexit-megállapodásról, amit egyszer már elutasítottak a képviselők. Ha ezt leszavazzák, akkor egy nappal később arról szavaztatja meg a kormány a képviselőket, hogy az ország egyezség nélkül eshessen-e ki az EU-ból. Ha pedig a papírforma szerint ezt is elutasítaná a többség, akkor a kilépési folyamat meghosszabbításáról is jönne egy szavazás.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Egyelőre a résztvevők szerint minden jól halad, mindenki reményteljesnek tűnik. úgy tűnik, az európai vezetők megtalálták a közös hangot Donald Trump amerikai elnökkel, ám bármire jutnak, ahhoz még Vlagyimir Putyin orosz elnöknek is lesz egy-két szava.
Februárban a hírhedt, összeveszésbe torkolló találkozón a Fehér Házban szóvá tették, hogy az ukrán elnökön miért nincs öltöny.
Augusztusi mérésük szerint a DK is elérné a parlamenti küszöböt.