Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Az Átlátszó kereshető adatbázisba rendezte a Transparency International által az Emmitől kiperelt több tízezer oldalt azokról a cégekről, amelyek öntötték és öntik a magyar fociba a sok milliárd forint közpénzt.
Kereshetővé tette az Átlátszó azt az ömlesztett adathalmazt, amit a Transparency International (TI) perelt ki az Emmitől. A TI 2017-ben követelte ki jogi úton a több bírói verdiktben is közpénznek minősülő látványsport-támogatói pénzeket 2011-16 között adományozó cégek listáját, amit a minisztérium nagyon nem akart kiadni. Aztán a Kúria határozata után végül 2018 elején apránként és kereshetetlen formátumban átadott több tízezer oldalt. Végül a TI az ÁTlátszóhoz fordult a tényfeltáró oldal pedig digitális, kereshető formátumba rendezte az adatokat.
Ezen az oldalon lehet keresni, az Átlátszó pedig pár keresőkifejezést önmagában is kitett, gombként az oldalra.
Kiderült, a felcsúti Puskás Akadémia, amely a legtöbb pénzt kapta, eleinte a MMBF Földgáztároló Zrt.-től kapott százmilliókat, majd a MOL, végül a Duna Aszfalt és a Mészáros és Mészáros következett – mind vagy állami vagy NER-közeli cég.
Az adatbázisban nemcsak a egyesületre, de sportágra is lehet keresni.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.