Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
A Győr és Bécs között közlekedő Talent motorvonatokból kritikusan kevés üzemképes jelenleg, a MÁV-Start szerint ezen változtatni kell, ezért más cégekkel közös szerződésben vállalták a helyzet rendezését. A vasúttársaság a rendszeresen elromló motorvonatok miatt máig perli a gyártó Bombardiert.
Szerződést kötött a MÁV-START az állományában levő tíz Bombardier Talent motorvonat karbantartására és felújítására, áll a vasúttársaság közleményében.
Az ügy előzménye, hogy a Közlekedő Tömeg Egyesület hosszú posztot közölt arról blogján, hogy a tíz, 2006-2007 során vásárolt motorvonat nagy része csapnivaló állapotban van, mivel a MÁV-Start elégtelenül karbantartja őket.
A MÁV közleményében is elismeri, hogy jelenleg 30-40 százalékos rendelkezésre állással közlekedik a tíz motorvonat, azaz a többségük rendszerint áll a szervizigény miatt. Ennek a helyzetnek a javítása érdekében a MÁV-START, a MÁV Vagon és az ÖBB két évre szóló szerződést kötött, hogy a Talentek főjavítása, konstrukciós hibáinak megszüntetése, valamint gazdaságos és hatékony fenntartása mielőbb rendeződjön.
A Talent motorvonatokat jelenleg a Győr és Bécs közötti EU-regiós közlekedésben használja a vasúttársaság, azonban az eredeti járműkonstrukciós hibák miatt alacsony szintű a rendelkezésre állásuk. Az április közepén életbe lépő megállapodásnak köszönhetően mind a tíz Talent átesik a szükséges kötelező nagyjavításon, így az üzemképességük jelentősen javul, jövő év végére a 80-90 százalékot is elérheti. (A megbízhatóságukról híres FLIRT motorvonatoké 95 százalék körüli).
Emellett a Talent-flotta tagjai kívül-belül is megújulnak, a FLIRT típusokhoz hasonló, kék-fehér-sárga festést kapnak. A megújult járművekről a vasúttársaság képet is közölt:
A vasúttársaság arra is emlékeztetett:
egy 2006-os kormánydöntés során kerültek a vasúttársasághoz a Talentek – miután gyártójuk, a Bombardier megtámadta a Flirtöket szállító Stadler győzelmét. A Talent motorvonatok magas vételáruk ellenére is csak viszonylag alacsony üzemképességgel tudtak üzemelni az elmúlt bő tíz év során.
A 2012. január és 2017. augusztus közötti időszak üzemképes darabszáma hektikusan, 3 és 8 között változott a járműkonstrukciós hibák miatt. A különböző műszaki problémák miatt a gyártóval a járművek tulajdonosaként a MÁV jelenleg is perben áll.
Jelenleg három-négy jármű üzemeltethető csak a soron következő főjavításuk miatt, így akár egy meghibásodás is jelentősen befolyásolhatja a forgalomba állítható járművek számát.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Három új telefonnal és három új okosórával állt elő idén nyári Samsung Unpacked eseményén a legnagyobb androidos gyártó.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
Kvízjátékunk egyszerű: a négy megadott névből három a képzelet szüleménye, egy pedig valóban létezik. De vajon melyik?
A friss jelentés szerint ki kellett volna zárni az MNB-elnök fiának barátja, Somlai Bálint cégét.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Nemcsak kegyeleti célból, hanem a kíváncsiskodók miatti torlódások megelőzésére is.