Vámháború: Hol tartunk most? Mire kell készülniük a vállalatoknak?
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
Eszközök és fegyverek cseréjére költenek, valamint páncélos bevetési járműveket vennének.
Mint azt megírtuk, a szerda esti Magyar Közlönyben egy kormányhatározattal újabb 5 milliárd 19 millió forintot utaltak a Terrorelhárítási Központnak (TEK) a központi költségvetésből eszközbeszerzésre.
Jeszenszky Nándor, a szervezet kommunikációs vezetője a Világgazdaságnak elmondta, a pénzből részben az elhasználódott felszerelések cseréjére fognak költeni, mert a 2010 óta használt felszerelések egy részének lejár a garanciája. Lecserélik például a speciális védőfelszereléseket, lövedékálló mellényeket.
Emellett tervezik az éjjellátó képességek fejlesztését, de szükség lesz fegyverek cseréjére is, mert idővel azok is elhasználódnak.
Emellett új páncélozott bevetési járműveket akarnak vásárolni a pénzből, hogy a vidéki városokban is mindig rendelkezésre álljanak azok a létrás beavatkozó járművek, amelyeket a fővárosban már rendszeresen használnak. Ezekkel a járművekkel a bevetési egységet akár egy első emeleti helyiségbe is be lehet juttatni.
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
Az idén hatalmas, 774 milliárd forintos keretösszeg keresi a helyét a GINOP Plusz programban.
A kiberbiztonsági követelmények teljesítése érdekében további fél év felkészülési időt kaptak az érintett szervezetek.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 30. és 2025. augusztus 31. között.
A tízes toplistán a nyolcadik helyre került a kamcsatkai földrengés, mégsem voltak halálos áldozatok. Ez hogyan lehetséges? Cikkünkben igyekszünk válaszokat találni. Felidézzük azt a 2004-es katasztrófát is, amikor a világ egy életre megtanulta, mi az a cunami.
Ha sikerül a kormányváltás, más törvényre is hasonló sors vár.
A kormányközeli lap a közvélemény-kutató megfutamodásáról írt, aki szerint erről szó sincs.
Új műsorvezetőket kap a Kalandra fal!