Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Úgy tűnik, nem az eddig ismert ügyben hallgatták ki az ötödik leggazdagabb magyart.
Vesztegetés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomoz a rendőrség Bige László ellen – tudta meg a 24.hu. Ez azt jelenti, hogy a nyíregyházi rendőrkapitányságon nem az eddig ismert ügyben, a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése miatt hallgatták ki a Bige Holding tulajdonosát.
A rendőrség közlése szerint Bige kihallgatása és kétnapos őrizetbe vétele elkülönül a korábban megkezdett vizsgálatoktól. Az ORFK szerdán, amikor már folyt Bige László kihallgatása, csak annyit közölt a 24.hu-val, hogy a vegyipari cégnél a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda vizsgálódik a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése és más bűncselekmény gyanúja miatt.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztály két nappal később jelezte az új tényállást, de a nyomozás érdekeire hivatkozva nem adott ki részleteket a vesztegetési ügyről.
A lap úgy tudja, hogy hétfőn a szabolcsi gazdaságvédelmi osztály csapata vitte el a 61 éves milliárdost nyíregyházi otthonából, majd házkutatást is tartottak az ingatlanban. Egy másik csapat pedig a holding szolnoki gyárát szállta meg, és párhuzamosan ott folyatott helyszíni vizsgálatot.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Eljött a drónok kora, ami alapjaiban változtatja meg a hadviselést. Ukrajna és Oroszország innovációban az USA előtt jár, egyre újabb, gyakran abszurd megoldásokkal próbálnak egymás elé kerülni.
A hét legérdekesebb, legolvasottabb technológiai és tudományos témái.