Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Több száz millió forintos kárbejelentést kaptak a hazai biztosítók a viharok miatt. A Groupamához a legtöbb bejelentés egy kis Heves megyei faluból érkezett.
Már több száz millió forintos kárbejelentést kaptak a vezető biztosítók a múlt hét végi viharok és az elmúlt napok szélsőséges időjárása miatt – közölték a biztosítótársaságok.
A Groupama Biztosítóhoz a múlt hétvége óta tartó viharok miatt eddig több mint 2600 lakásbiztosítási kárbejelentés érkezett, melyeknek kárértéke megközelíti a 300 millió forintot. A biztosítóhoz a legtöbb káresetet – 122-t – a Heves megyei Novajról jelentettek.
Kiemelkedően nagy károkat okoztak a felhőszakadások, a bejelentett károk harmada emiatt érkezik, a biztosítónál csak a felhőszakadások által okozott károk értéke várhatóan meghaladja a 100 millió forintot. Szabolcs-Szatmár-Bereg mellett Heves, Jász-Nagykun-Szolnok illetve Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is nőtt a kárbejelentések száma.
A biztosítótársaság szakemberei folyamatosan végzik a károk felmérését, a Groupama a bejelentett esetekben gyorsított ütemben, gyakran már a helyszíni szemle napján, vagy az azt követő napon fizet, nagyobb károknál pedig szükség esetén kárelőleget ad a társaság.
A biztosító a kárbejelentések online a www.groupamadirekt.hu "Írjon nekünk!" menüponton keresztül, telefonon, a TeleCenter a 06 1 467 3500 telefonszámán, faxon, valamint az ügyfélszolgálati irodákban személyesen is megtehetők.
Az Aegon Biztosító hétfő estig több mint 72 millió forint értékű kárt fizetett ki ügyfeleinek, a biztosítottak a legtöbb káreseményt Kelet-Magyarországról jelezték.
Eddig 4200 kárbejelentés érkezett az Aegonhoz, mintegy hatezerre számítanak az elmúlt hét időjárása miatt. A cégnél további, mintegy 26 millió forintnyi kárigényt a napokban rendeznek majd.
A károk átlagos mértéke elmarad a tavaly őszi viharos szezonban tapasztalttól, ötvenezer forint körül alakul. A legtöbb kárbejelentés, 1082 a vihar miatt érkezett, 647 káreseményt a jégverés okozott, 784 villámcsapás miatt keletkezett, míg 869 esetet a felhőszakadás okozott. Szabolcs-Szatmár Bereg megyéből 696, Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből 443, Baranyából pedig 326 kárigényt regisztráltak.
A hétvégén főleg a Dunántúlon voltak jelentős viharok. A pincéket, garázsokat elöntő, nagy mennyiségű esővel és erős, fákat kicsavaró széllel lecsapó, az Adria felől érkező zivatarlánc miatt a tűzoltóknak 210 helyszínen kellett beavatkozniuk, a legtöbb riasztást Fejér, Bács-Kiskun és Komárom-Esztergom megyében kapták.
Borítóképünk illusztráció.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.