Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Nem Manfred Weber, az Európai Néppárt csúcsjelöltje lesz az Európai Bizottság következő elnöke - erről állapodtak meg a Die Welt című német konzervatív lap értesülése szerint az EU Oszakában, a G20-csúcstalálkozón tartózkodó állam-, illetve kormányfői helyi idő szerint péntek délután.
A lap úgy tudja, hogy a megbeszéléseket Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke vezette, és az európai pártcsaládok vezetőivel is egyeztették a döntést, amelyet végül Angela Merkel német kancellár is elfogadott.
A lap egy jól értesült forrásra hivatkozva arról számol be, hogy az EU-tagállamok vezetői és az Európai Parlament (EP) vezető képviselői a következő két napban fognak egyeztetni arról, hogy a szociáldemokraták csúcsjelöltjét, a holland Frans Timmermanst jelöljék a bizottság élére vagy a néppártból nevezzenek meg másik jelöltet.
A Die Welt szerint utóbbi esetben három ember neve vissza-visszatér az egyeztetéseken.
A V4-ek és Orbán a bizottság élére tudnák támogatni Barniert és Georgievat is, erről szóltak korábban a hírek.
Manfred Weber out of the running to be Commission president, claims Welt am Sonntag. Angela Merkel has reportedly accepted this in convos with other EU leaders. https://t.co/Rb95ulKzdQ
— Jeremy Cliffe (@JeremyCliffe) June 28, 2019
Vasárnap rendkívüli uniós csúcsot tartanak Brüsszelben a kérdés tisztázására.
Az Európai Bizottság következő elnökét az Európai Parlament választja meg, de a jelöltállítás kizárólagos joga az unió alapszerződése értelmében az állam-, illetve kormányfőket tömörítő Európai Tanácsé. Ennek ellenére a pártcsaládok először a 2014-es uniós tisztújítás előtt, a folyamat demokratizálására hivatkozva megnevezték csúcsjelöltjeiket, azzal a deklarált céllal, hogy annak a pártcsaládnak a jelöltje kapja meg a bizottság elnöki posztját, amelyre az EP-választásokon a legtöbben szavaznak. 2014-ben az állam-, illetve kormányfők végül többségi szavazással, magyar és brit ellenvetéssel úgy döntöttek, hogy a néppárt jelöltjét, Jean-Claude Junckert jelölik a testület élére.
(Die Welt)
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.