Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Az első szerelvény már kigördült a dunakeszi járműjavítóból.
Kigördült a MÁV-Start megrendelésére készült első nagykapacitású KISS emeletes motorvonat a Dunakeszi Járműjavító gyártócsarnokából kedden.
A MÁV-Start közbeszerzési eljárás keretében kötött keretszerződést a Stadler Bussnang AG vasúti járműjavítóval 2017 áprilisában 40 darab KISS motorvonat szállítására. A MÁV-Start az első ütemben 2018-ban először 11 darabot, majd 2018 végén további 8 darabot hívott le, a fennmaradó 21 lehívásának előkészítése folyamatban van.
Az első körben lehívott 11 darab KISS motorvonat 2020 februárjától állhat forgalomba a váci és a ceglédi elővárosi vasútvonalon, majd további 8 emeletes motorvonat érkezik 2021 elején.
Az emeletes motorvonatok forgalomba állításával jelentősen javul a vasúti szolgáltatás minősége, gyorsabb, kényelmesebb eljutást tesz lehetővé Dunakeszi és Budapest között – mondta Tuzson Bence, a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára, Pest megye 5. választókörzetének országgyűlési képviselője.
Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója "birodalmi lépegetőnek" nevezte az elkészült KISS emeletes motorvonatot. Szerinte az emeletes motorvonatok forgalomba állításával a Budapest–Cegléd–Szolnok-, illetve a Budapest–Vác–Szob-vonalon jelentősen nő majd a férőhelykapacitás.
A Dunakeszi Járműjavítóban két darab KISS emeletes motorvonat készült el eddig, amelyek a napokban indulnak típustesztre, az egyik Németországba, a másik Csehországba. A tesztfutások teljesítése a típusengedély megszerzésének feltétele, amely az összes ilyen típusú járműre érvényes lesz Magyarországon.
A szerződés szerint az első körben lehívott 11 darab KISS emeletes motorvonatnak 2020 februárjában kell forgalomba állnia, amelyhez járművenként üzembehelyezési engedély szükséges.
A MÁV-Start és Stadler közös közleménye szerint az első 11 KISS jelentős részének összeszerelése Dunakeszin történik. Nyolc szerelvény motorkocsijának és betétkocsijának összekapcsolása, illetve az összes jármű üzembe helyezése is itt történik. Az emeletes szerelvények 132 darab forgóváza szintén Magyarországon készül a Stadler szolnoki forgóváz-revíziós központjában. Három szerelvény, illetve a járművek kocsiszekrényei és a motorkocsik a Stadler emeletes vonatok gyártásáért felelős svájci kompetenciaközpontjának irányítása alá tartozó fehéroroszországi üzemben, Minszkben készülnek.
Az emeletes motorvonatokat korszerű utastájékoztató rendszerrel, légkondicionált utastérrel, wifivel, mobiltelefonok és laptopok töltésére alkalmas hálózati csatlakozókkal, valamint korszerű kamerarendszerrel szerelik fel. A járműveken három hagyományos és egy mozgássérült WC lesz, a multifunkciós terek pedig négy kerekesszék, illetve 12 kerékpár vagy 5 babakocsi szállítására alkalmasak.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Egy komoly korrupciós ügy állhat a hátterében annak, hogy meghalt Roman Sztarovojt volt orosz közlekedési miniszter.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
A kolónia egyre nő, megoldás még nincs.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
Ez a HVG kvízjátéka.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Több programmal, több hullámban telepítenek elektromosautó-töltő pontokat Magyarországra, ám a legszűkebben ellátott régiókba csak évek múlva érnek el.