Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Megtetszett a távozó miniszternek a Magyar Állampapír Plusz.
Leadta a frissített vagyonnyilatkozatát Trócsányi László távozó igazságügyi miniszter – írta meg az Mfor. A dokumentum szerint Trócsányi 32,6 millió forint értékben birtokol Magyar Állampapír Pluszt felerészben, vagyis valamilyen alapon keresztül vásárolhatott be az új kötvényből.
A többi kormánytagnak a vagyonnyilatkozatát majd csak jövőre kell leadni, vagyis még nem tudni, hogy mások ezt a befektetést választották-e. Annyi biztos, hogy a kockázatkerülő befektetések között kimondottan jó hozamot ígérnek az ötéves futamidejű Magyar Állampapír Pluszra. Átlagban évi csaknem 5 százalékos hozamot ad, a kamat 5 évre 27 százalék, évente büntetés nélkül ki lehet szállni belőle.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ellenzéki arcok és két régi kedvenc pokémon is felbukkan – videós beszámolónk az eseményről.