Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
86 százalékukat az állam adta ki.
A múlt hét végén megérkeztek a tankönyvek a raktárakba – közölte Tőczik Zsolt, a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. (Kello) ügyvezető igazgatója az InfoRádióval. A magánkiadók által gyártott, illetve forgalmazott kiadványok szintén beérkeztek a múlt héten, vagyis kijelenthető, hogy elkészültek a tankönyvek.
Idén az iskolák 13 millió 70 ezer darab könyvet rendeltek, ami a tavalyi évhez képest körülbelül 570 ezerrel több, ebből az állami részarány mennyiségileg nézve 86 százalék.
Ami az árakat illeti, az előző évhez képest 10 százalékkal csökkentek: míg tavaly körülbelül 923 forint volt egy tankönyv átlagára, ugyanez idén 834 forint.
Azt, hogy egy diák tankönyvcsomagja mennyibe kerül, függ attól, hogy milyen évfolyamra jár, illetve, hogy a Kellón, vagy más csatornákon keresztül szerzi-e be a tankönyveket. Utóbbi esetben az ár pár ezer forinttól 15-16 ezer forintig terjedhet - tette hozzá az ügyvezető igazgató.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.