Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
125 milliót fizettek a városnak a területért, a 10 milliárdos költségvetésben ez nem egy különösebben nagy tétel. Elvileg 300 milliót ráköltenek még a Hajógyári-sziget fejlesztésére, de nem derült ki, hogy mire.
Idén több mint 125 millió forintot fizet Budapestnek és a III. kerületnek a Sziget fesztivál. Ez az összeg a közterület-használatért felszámított díjból és az idegenforgalmi adóból tevődik össze - írja hétfői számában a Világgazdaság a Sziget Kulturális Menedzser Iroda Zrt. tájékoztatása alapján.
A hivatalos statisztika szerint az augusztus 7-13. között lebonyolított rendezvényre 529 ezren látogattak ki, ami elmarad a tavalyi 565 ezer fős rekordtól, és a Sziget költségvetése a szervezők tájékoztatása szerint 2019-ben meghaladta a tízmilliárd forintot.
A Sziget Kulturális Menedzser Iroda Zrt. viszont kifejezetten jó évet zárt tavaly: árbevétele a 2017-es 12,53-ról 15,66 milliárd forintra nőtt, a 2018-as adózott eredménye 1,42 milliárd forint volt, és ezt teljes egészében osztalékként fizették ki. Ezen számok tükrében a Hajógyári-sziget bérleti díja elhanyagolható kiadás - írja a lap.
Vető Viktória sajtófőnök a Világgazdaságnak arról is beszélt, hogy a Sziget a következő ötéves periódusra 300 millió forintos beruházási vállalást tett a Hajógyári-szigetet érintően, de arra nem tért ki, hogy ez milyen fejlesztéseket takar.
Elmondta, hogy a fesztivál területén szeptember elején kezdődnek meg a helyreállítási munkálatok, amelyek időjárástól függően két-három hetet vesznek igénybe, és nagyjából nettó 25 millió forintnyi ráfordítást igényelnek.
Az óbudai önkormányzat jelezte: a szemét eltakarítását, valamint a zöldterület helyreállítását teljes egészében a szervezők finanszírozzák, a folyamatnak legkésőbb szeptember 30-ig be kell fejeződnie.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.