Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
A jogosultak egy része viszont át sem vette az utalványokat.
Eddig 1,7 millió rezsiutalványt váltott be az arra jogosult 2,6 millió nyugdíjas, mondta el Fónagy János hétfőn az M1-en.
A nemzeti vagyonnal kapcsolatos parlamenti ügyekért felelős államtitkár közlése szerint a legtöbben postán használták fel az utalványokat, amelyek
hatvan százalékát áramra, negyven százalékát pedig gázra fordították.
Az utalványokat 2020. március végéig lehet felhasználni, azokból visszaadni nem lehet, de a többletet a szolgáltató jóváírja a következő hónapban, mondta el Fónagy.
Az utalványokat szeptember végéig mindenkinek kiküldték, a posta adatai szerint azonban a jogosultak körülbelül 1,5-2 százaléka nem vette át azokat. Ők levélben vagy személyesen a Magyar Államkincstár nyugdíjfolyósító igazgatóságához fordulhatnak, hogy újra kipostázzák nekik, tette hozzá az államtitkár.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
A tibeti buddhizmus jövője a tét a dalai láma utódjának kiválasztása körüli harcban. Kína maga döntene, hogy legalizálja Tibet 75 évvel ezelőtti megszállását, s az ügyből presztízskérdést csinál Peking.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.