Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A pénzintézet 131 milliárd forintot meghaladó adózott nyereséget ért el a harmadik negyedévben
Az OTP az idei harmadik negyedévben 131,6 milliárd forint konszolidált adózás utáni eredményt ért el, ami 53 százalékkal haladta meg a tavalyi azonos időszak, és 25 százalékkal az idei második negyedév nyereségét - derül ki a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken közzétett tájékoztatóból.
A negyedéves eredmény jóval magasabb az elemzők által várt mintegy 105 milliárd forintnál.
A nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok alapján készült jelentés szerint az idei első kilenc hónapban a bankcsoport majdnem 310 milliárd forint adózott eredményt ért el, 29 százalékkal magasabbat, mint a tavalyi hasonló időszakban.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.