Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Egy dugulás miatt szennyvíz patakzott a Tetves-rétnél napokon át. Állítólag rossz helyre ment az első bejelentés.
A mátraházi szanatóriumtól nem messze, a Tetves-rétnél napokig ömlött a szennyvíz az erdőbe – írja a 444.hu.
A gyöngyösi polgármesteri hivatal úgy tájékozatta a lapot, hogy dugulás volt a Heves Megyei Vízmű egyik vezetékén, de miután befutott a céghez az erről szóló bejelentés, a szakembereik azonnal a helyszínre indultak és elhárították a vészhelyzetet. A késlekedés oka az lehetett, hogy rossz helyre ment az első bejelentés is,
így a vízműhöz később jutott el az információ.
Facebookos bejegyzések szerint a környéken túrázók értesítették az erdőt kezelő Egererdő Zrt.-t is, ők szintén bejelentést tettek a Vízműnél, és értesítették az illetékes erdészeti hatóságot is. Az Egererdő Zrt. vezérigazgatója, Jung László azt mondta a lapnak, hogy a szennyeződés mértékéről egyelőre nem tud beszámolni, bejelentést tettek a területileg illetékes erdészeti hatóságnál.
A helyszíni szemlét a kormányhivatal szakemberei fogják megejteni, ők fogják felmérni a károkat is.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.