Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Az idős, képzetlen nők tudnak legnehezebben kitörni a közmunkából.
Egyre több az idős és a nő a közmunkások között – írta meg a Népszava. 2016-ban még csak a közmunkások 29 százaléka volt 50 év feletti, most már 37,5 százalék ez a szám, a nők aránya pedig 50 százalék alattiról 59 százalékra nőtt.
Azok maradtak benne a közfoglalkoztatásban, akik megfelelő képzettség hiányában nem tudnak elhelyezkedni még az építőiparban vagy a hulladékgazdálkodás területén sem
- magyarázta a lapnak Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke. Ő azt tapasztalta: a nyugdíjhoz közeledő nők minden munkát elvállalnak, hogy pénzhez jussanak, házakhoz járnak takarítani, vendéglátóhelyeken mosogatnak, de sok helyen még ilyen munka sincs, így marad a közfoglalkoztatottság.
De akadnak már bőven a nyugdíjkorhatáron túl lévő közmunkások is. Nagyvisnyón például egy 67 éves nőnek azért kell még mindig dolgoznia, mert így szerzi meg még azt a néhány hónap munkában eltöltött biztosítási időt, amely után már egy fokkal jobb nyugdíjat fog kapni.
Krémer Balázs, a Debreceni Egyetem oktatója azt mondta a lapnak: a válságövezetek kistelepülésein, ahol semmi munka nincs, nem kiugró az idősebb nők aránya a közmunkások között, de ahol már a fiataloknak és a jobban képzetteknek van munkájuk, ott ez a kör ragad bent a közmunkaprogramokban.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.