Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Bár jóval több volt a férőhely, mint ahány gyereket beírattak, de nem ott voltak az üres helyek, ahol szükség lett volna rájuk.
Az elmúlt egy évben 1533 férőhellyel bővült a bölcsődei ellátás, amihez a minibölcsődék járultak hozzá legnagyobb mértékben – írja a Világgazdaság.
A napilap a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján közölte: tavaly 45,9 ezer kisgyermek gondozását 789 bölcsőde, 214 minibölcsőde, 918 családi és 9 munkahelyi bölcsőde biztosította.
A statisztikából az is kiderül, hogy jóval több volt a férőhely – 48,7 ezret tett ki –, mint ahány gyereket beírattak, aminek oka, hogy nem ott voltak az üres helyek, ahol szükség lett volna rájuk.
Tavaly országosan több mint 3800 kisgyermek bölcsődei felvételét elutasították férőhely hiányában. A fel nem vettek 41 százaléka a keleti országrészben él, ami ellátási problémákra utal a KSH szerint.
A minibölcsődék száma tavaly Borsod-Abaúj-Zemplén megyében volt a legmagasabb, míg a munkahelyi bölcsődék Fejér megyében a legelterjedtebbek – olvasható a Világgazdaságban.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Donald Trump hétfőn Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel és több európai vezetővel találkozik Washingtonban, miután múlt héten Alaszkában tárgyalt Vlagyimir Putyinnal. A téma az orosz-ukrán háború lesz, illetve annak a lezárása.
Februárban a hírhedt, összeveszésbe torkolló találkozón a Fehér Házban szóvá tették, hogy az ukrán elnökön miért nincs öltöny.